Petőfi Sándor
Első szerelem


Szép a rózsa hajnal-ébredése,
A leányka arczulatja szebb volt;
Messze bérczek kékelő homályán
Bájjal ég az arany esti-csillag;
A leányka nefelejts-szemében
Tündérfénynyel szebb csillagzat égett.
Csattogánynak zengeménye nyájas
Csendes éjjel viruló berekben;
Nyájasabban kelt a lyányka hangja
Ajkai paradicsom-kertéből.
És ha tiszta a liget virányit
Gyémánt-cseppel éltető patakcsa:
Tiszta volt a lyányka keble szinte,
Tiszta szíve, tiszták érzeményi.
A leánykát hével én szerettem,
Őt szerettem első szerelemmel,
Érte gyúltam őrült gerjelemban,
S hajh, a végzet elszakaszta durván,
Elszakaszta mindörökre tőle!

Hagyjatok, ha néha álmim őtet
Elragadtan a dicsőet festik,
Oh barátim, hagyjatok zokogni:
Veszteségem szörnyü, mondhatatlan!

(Sopron, 1839.)